Arizona állam kiadott egy új oktatási segédanyagot, amely segíti a szülőket „anti-rasszizmusra” nevelni a gyermekeiket. Az anyag szerint egy kisbaba már három hónapos korától mutathatja a rasszizmus jeleit. - Agyhalál Liberáliában rovat...
A segédanyag szerint a szülőknek már akkor érdemes elkezdeni oktatnia a gyermekeiket a faji kérdésekről mielőtt azok megtanulnának beszélni – írja a Daily Wire.
Az anyag elsősorban a fehér gyerekeket célozza, mivel szerintük a fehér kisgyerekek elfogultsága saját bőrszínükkel kapcsolatban 3 hónapos kortól 5 éves korig alakul ki.
A kiszivárogtatott grafika tartalmazza, hogy milyen korban, hogyan kell beszélgetni a gyermekekkel a faji kérdésekről és a rasszizmusról.
A szöveg szerint már három hónaposoknak is mesélni kell a témáról, mivel „a babák többet néznek az olyan bőrszínű emberek arcába, akiknek bőrszíne azonos a gondozójukkal.”
Arizona állam oktatási hivatala azt ajánlja a szülőknek, hogy olvassák el a szélsőbaloldali HuffPost „Hogyan beszéljenek a fehér szülők a gyerekeikkel a faji kérdésekről?” című cikkét.
A cikk többek között azt állítja, hogy „kutatások szerint már egy három hónapos baba is elkezdi látni a bőrszínt.”
Többen felszólították Arizona állam republikánus kormányzóját, hogy vizsgáltassa ki a dokumentumot. Ez tényleg agyrém, tegyük hozzá.
A segédanyag szerint a szülőknek már akkor érdemes elkezdeni oktatnia a gyermekeiket a faji kérdésekről mielőtt azok megtanulnának beszélni – írja a Daily Wire.
Az anyag elsősorban a fehér gyerekeket célozza, mivel szerintük a fehér kisgyerekek elfogultsága saját bőrszínükkel kapcsolatban 3 hónapos kortól 5 éves korig alakul ki.
A segédanyag szerint a „hallgatás segíti a rasszizmust” ezért minél hamarabb el kell kezdeni a gyermekekkel beszélgetni a faji kérdésekről.
SCOOP: The Arizona Department of Education has created an "equity" toolkit claiming that babies show the first signs of racism at three months old and that white children "remain strongly biased in favor of whiteness" by age five.
— Christopher F. Rufo ⚔️ (@realchrisrufo) March 2, 2021
Let's review the resources in the toolkit. 🧵 pic.twitter.com/g4Sk6X0VuO
A szöveg szerint már három hónaposoknak is mesélni kell a témáról, mivel „a babák többet néznek az olyan bőrszínű emberek arcába, akiknek bőrszíne azonos a gondozójukkal.”
Az anyag szerint egy két éves már faji alapon indokolja mások viselkedését, és 30 hónapos korára már faji alapon választ barátokat, és öt éves korukra már „elfogultak más bőrszínekkel szemben.”
A grafika szerint egy óvodás már lehet rasszista.
Arizona állam oktatási hivatala azt ajánlja a szülőknek, hogy olvassák el a szélsőbaloldali HuffPost „Hogyan beszéljenek a fehér szülők a gyerekeikkel a faji kérdésekről?” című cikkét.
A cikk többek között azt állítja, hogy „kutatások szerint már egy három hónapos baba is elkezdi látni a bőrszínt.”
Többen felszólították Arizona állam republikánus kormányzóját, hogy vizsgáltassa ki a dokumentumot. Ez tényleg agyrém, tegyük hozzá.
I call on Governor @dougducey to conduct an investigation into the Department of Education's radical "equity and diversity" program. It's deeply ideological, anti-scientific, and morally bunk. Arizona students deserve better.
— Christopher F. Rufo ⚔️ (@realchrisrufo) March 2, 2021
SBG Buddha - VilagHelyzete
Forrás: Daily Wire / Neokohn
Forrás: Daily Wire / Neokohn
Előzmények:
➽ A fehér Jézus és Mária ábrázolásainak elpusztítására szólított fel a Black Lives Matter szervezet vezetője! A templomok megtámadását készítik elő ezzel
➽ Muhammad Ali fia darabjaira zúzta a rasszista Black Lives Matter és Antifa ideológiát - Apja utálta volna, mert ezek gonoszok, nem egyebek!
➽ A CNN nem tudta belefojtani a szót a rendőrsheriffbe, aki végig az igazságot mondta ki a rendőrgyilkosságokról és a Black Lives Matter szervezetről - Ezt mindenkinek látnia kell
➽ Végjáték - A rasszizmus zászlaja alatt zajlik támadás a fehér ember ellen - London, Európai Unió - Dokumentumfilm
➽ PROBLEM - REACTION - SOLUTION - A manipuláció alapképlete mindig működik! Globálisan is!

➽ "Ti nem számítotok!"- ez az üzenet a fehér, évtizedeken át dolgozó osztályoknak a brit politika és főáramú média részéről
➽ Donald Trump világos és kemény üzenetet küldött a bűnöző fosztogatóknak és baloldali anarchistáknak - Íme a videó
➽ Donald Trump világos és kemény üzenetet küldött a bűnöző fosztogatóknak és baloldali anarchistáknak - Íme a videó
Elérhetőségek, amiket érdemes elmenteni:
📷 ◢ BLOG: http://www.VilagHelyzete.com
📷 #1.számú Facebook-oldal:
📷 Párhuzamos FB-oldal:
📷 FB-oldal 'vész' esetére:
📷 Azonnali alternatív VilagHelyzete hírek: http://www.AlternativHirek.com
⓹ Youtube-csatorna: https://www.youtube.com/c/VilagHelyzeteTV
Flickr-képgyűjtemény: https://www.flickr.com/photos/vilaghelyzete
Coub: https://coub.com/vilaghelyzete
Rumble videótár: https://rumble.com/user/VilagHelyzete
Hundob-on ezzel reggeltem: https://hundub.com/VilagHelyzete
Ez pedig a HunDub-oldal: HunDub - VilagHelyzete
Ez pedig a HunDub-oldal: HunDub - VilagHelyzete
Minds.com: https://www.minds.com/VilagHelyzete
E-Mail: vilaghelyzete@gmail.com
Ha úgy érzed értékes a VilagHelyzete és Alternatív Hírek oldalakkal kapcsolatos tevékenységem vagy érdemes támogatni a fennmaradást, minden segítséget szívesen veszek és köszönök:
akár a Paypal-küldéssel, akár Patreon támogatóként, mert nagyban segít a további működésben és életben tartásban. Köszönöm!
Egyszerű Bankkártyás támogatás PayPal használata nélkül:
Vagy beolvashatod a QR-kódot és ott is vagy! >>>
Exkluzív tartalom és kommunikációs lehetőség patronálóknak:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!