"Egy klasszikus puccs" - Bolívia új kormánya egy katonai rezsim minden alkotmányos felhatalmazás nélkül törvénytelenül létrehozva." - Max Blumenthal
Ilyen a világon nincs, hogy Áñez hatalomra kerülhetett volna a bolíviai hadsereg és rendőrség támogatása nélkül.... Gyakorlatilag egy jobboldali diktatúra, egy katonai rezsim van hatalmon Bolíviában most. Ráadásul alkotmányos felhatalmazás nélkül." - mondta Max Blumenthal, a Grayzone Project szerzője, aki hangsúlyozza azt is, hogy Jeanine Añez mindössze a szavazatok 1.7 %-át kapta az előző választásokon, tehát ő minden, de nem a népakarat képviselője...
Egyébként is röhej, amikor 1-2%-os, szinte alig kimutatható támogatottságú politikusokat vagy pártokat juttatnak ellenséges erők pozíciókba úgy tettetve a folyamatot, mintha az valamiféle társadalmi akarat, vagy demokratizálódási folyamat lenne!
1%-os politikusok nyilatkoznak, kiáltanak külföldi segítség és beavatkozás, a "demokrácia helyreállítása" után áhítozva, majd amikor hatalomra kerülnek, akkor kikiáltják, hogy (ugyan törpeszázalékokkal pozícióba kapaszkodva, sőt az ország többségének akarata ellenére), de végre demokrácia van. Pedig sokszor káosz, rombolás jár a nyomukban... (- ez utóbbi SBG Buddha - VilagHelyzete saját megj.)
Forrás: RT News
(Fordította: SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!