A világ legnagyobb civil szervezeteként ismert, George Soros által támogatott Avaaz ma olyan körlevelet küldött a listájára feliratkozottaknak, amitől megállt bennünk a közmondásos ütő.
Mivel szerintük és a nyugati médiában a Russia Today (RT) „Putyin propagandahálózata”, azt nemzetközileg le kell tiltani. Értjük, ugye?
A kommunista időkben megelégedtek a zavarással, ami soha nem volt olyan tökéletes, hogy valamelyik hullámhosszon át ne tört volna át a kommunista rendszernek nagyon nem tetsző hang – részben azért, mert a célországokban a hatóságok gondosan hallgatták az adásokat és leírták a szöveget. Amihez azt hallani kellett.
Soros most világszerte le akarja tiltani azt a több nyelven sugárzó RT tévéhálózatot, amely minden kétséget kizáróan és messze a legélvezhetőbb és leghitelesebb programokat sugározza.
Ami pedig ezen adások tényszerűségét illeti, nagyon könnyen lehet azt ellenőrizni: néhány hónap után vissza kell nézni, mit mondott az RT és mit mondott például a CNN, a BBC, a Deutsche Welle és a többi nyugati ország kormányainak propagandaszócsöve ugyanarról a témáról.
Az e-mailen küldött körlevél szövege így kezdődik:
„Az RT Vlagyimir Putyin propagandahálózata.
Tudatosan terjeszt hazugságokat…”
„Ezt a tömegeket becsapó fegyvert azonnal bezárathatjuk. A brit médiahatóság vizsgálatot folytat és mi máris nyomást gyakoroltunk rájuk, hogy már előtte lépjenek.”
Azaz: mondjuk azt, hogy a ruszkik mérgeztek, lőjünk, majd ki a fene törődik azzal, hogy igaz-e a vád – kommentálhatjuk ezt a sajtó- és szólásszabadság elleni Soros-merényletet, akár a Szkripál-féle mérgezés, akár a szíriai kormányzati vegyi támadás nyugati terjesztésű hazugságaival a hátunk mögött.Az Avaaz szövege így folytatódik:
„Mutassuk meg nekik, hogy a nyilvánosság ismét lépni akar, és az Egyesült Királyság lépjen globálisan. Írd alá a petíciót és terjeszd, ahol csak tudod:
Zárják be Putyin leghatalmasabb fegyverét!”
Ezután: „A Kreml által támogatott RT azt mímeli, hogy egy a sok csatorna közül…"
Mozgalmunk mindig is a szólásszabadságot védelmezi. De ez sohasem jelenti a híreknek álcázott gyűlölettel teli riportokat és propagandát. Putyin fő fegyveréről van szó, amellyel manipulálja a közvéleményt.
És működik: az RT-videókat naponta több mint egymillióan nézik meg a YouTube-on…
Az USA-ban az RT News-t már »külföldi ügynökként« címkézték meg…”
A felszólítás jobb oldalán egy keretes anyag látható, amely összefoglalja a fenti aljasságot és ott van az „Írd alá” klikkelési lehetőség.
Mindehhez a következőt kell hozzáfűzni: angolul, németül, franciául vagy oroszul értő olvasóinkat kérjük, minél többen nézzék az RT-t. Ha nincs a kábelcsomagjukban, interneten minden nehézség nélkül látható az RT.com linken.
Forrás: Lovas István
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!