A napokban írtam arról, hogy a híres és nagy tiszeteletnek örvendő tényfeltáró író, F. William Engdahl új könyve megjelenik hamarosan német nyelvterületen.
A magyar fordítás elkészítésének ügyében egy kedves segítőmön keresztül sikerült felvenni a kapcsolatot magyar kiadóval, amely várhatóan nekilát majd a magyarra fordításnak és kiadásnak is!
Sőt ennek apropójából egy örömhírt szeretnék megosztani veletek, mivel a Magyar Menedék Kiadó elkészítette az író előző könyvének magyar fordítását és hamarosan megjelenik. Címe:
F. William Engdahl - A gondolatgyárak
Miként manipulálja egy láthatatlan hatalom a politikát és a fősodratú médiát Várható megjelenés 2017 Nyár, pontos dátum még nem ismert.
Ismertető F. William Engdahl „A gondolatgyárak” című kötetéről.
A „George Soros” című kötetben von Rétyi többször említi forrásként F. William Engdahl „A gondolatgyárak – Miként manipulálja a láthatatlan hatalom a politikát és a fősodratú médiumokat” című, 2015 júniusában először németül megjelent könyvét. Joggal.
Ha van szerző, akit a Soros-féle szféra szeret totálisan elhallgatni, akkor William Engdahl – Kevin MacDonalddal és néhány más tudóssal, gondolkodóval együtt – prominensen közéjük tartozik.
És Engdahl több kötete közül a most itt ismertetendő egészen biztos az egyik legkínosabb e globális társaság számára.
Az 1944-ben az Egyesült Államokban német apa és anya gyermekeként született Engdahl Texasban nőtt fel. Mérnöki és jogi diplomát szerzett a Princeton Egyetemen, majd pedig összehasonlító gazdaságból szerzett diplomát a Stockholm Egyetemen. E két egyetemet azért emelném ki, mert ez önmagában éppen oly kínos tény a globális terroruralom támogatóinak, mint az, hogy a nemrégiben elhunyt Udo Ulfkotte hosszú időn át a globális médiavilág egyik vezető lapjának, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak volt a tudósítója, illetve szerkesztője.
Engdahl New Yorkban és Európában dolgozott, illetve dolgozik kockázatelemzőként, közgazdászként és szabadúszó újságíróként. Már első kötete az elhallgatás és a botrány sajátos egyvelegét nyújtotta.
"Egy háborús évszázad: az angloamerikai olajpolitika és az Új Világrend" címmel elemezte Zbigniew Brzezinskinek és az amerikai kormánynak az iráni sah megdöntésében játszott szerepét, amelynek célja az volt, hogy manipulálják az olajárakat és megállítsák a szovjet terjeszkedést.Újságíróként folyamatosan publikál a világnak elsősorban a keleti felével foglalkozó, többnyelvű New Eastern Outlook nevű portálján, a Voltaire Networkön és az Asia Times-on. Több alkalommal nyilatkozik a Russia Today globális orosz televíziónak is, ami – mint már megtanultuk – szintén "halálos bűn".Egyik „legfelháborítóbb” nézete az, hogy már régen félresöpörve a fősodratú tudósok és politikusok mantráját, kijelentette – jobban mondva tökéletesen előrelátta –, hogy nincs olyan, amit a „csúcsolajnak” neveznek, vagyis soha nem fogja az emberiség kimeríteni bolygónk olajkészletét, mert a „csúcsolaj”, vagyis az a fogyasztás, amelynél nincs feljebb, politikai jelenség.

Tavaly október 13-án Engdahl Orbán Viktor miniszterelnököt javasolta Nobel-békedíjra.
A New Eastern Outlookon megjelent indoklásában azt írta, a norvég bizottság általában globalista szempontok alapján ítéli oda a díjat, és azt többnyire olyanok kapják, mint Kissinger, Obama vagy az Európai Unió.
Engdahl szerint Orbán Viktor a népszavazással több mint hárommillió magyarral együtt szembeszállt az Európai Unió bürokratáinak destruktív követeléseivel.

A most ismertetendő kötete arról szól, hogy milyen módon értük el a fősodratú médiumok mai, totálisan egyenirányított állapotát, amelynek elsősorban német változatát Udo Ulfkotte írta le oly érzékletesen és alaposan. Ez irányú kutatásaiban azt látta, hogy hierarchikus hálózatok alakultak ki az angloamerikai nagybankok, a hadi- és olajipar és a fősodratú médiumokból.
A közvélemény manipulációjánál igen fontos szerepet játszanak az úgynevezett gondolatgyárak (nálunk leginkább az értéksemleges „agytröszt” a használatos kifejezés, de Engdahlé jobban érzékelteti a megrendelésre dolgozást).
Ezek közül a legfontosabbak a Külkapcsolatok Tanácsa, az Aspen Intézet, a Trilaterális Bizottság, a Bilderbergek és a German Marshall Fund (Német Marshall Alap).
Mögöttük állnak a vezető amerikai pénzügyi és gazdasági oligarchia képviselői: Soros, Rockefeller, Rothschild (azóta meghalt), Buffett és Gates. És mindenki más, akinek rangja és neve van a Wall Streeten.
Megvilágítja a NATO, az Európai Bizottság, az ENSZ, a Nemzetközi Valutaalap senki által meg nem választott szervezeteit, akik ennek dacára óriási befolyást fejtenek ki, a globalisták, multinacionális konszernek kívánsága szerint, amelyeknek az érdekei messze erősebbek a nemzeti törvényeknél és bíróságoknál.

Milyen módon funkcionál e gondolatgyárakból, titkosszolgálatokból, lobbicsoportokból és médiakonszernekből álló „láthatatlan hálózat”? Kik a háttérben lévő játékosok?
Erre ad teljesen egyértelmű és konkrét válaszokat Engdahl.
Miközben „A gondolatgyárak” című könyvem magyar kiadásának előszavát írom, a meg nem választott, antidemokratikus EB legutóbbi, az eddig példátlan, több tagállamot, köztük Magyarországot, Lengyelországot és Csehországot is esetleges pénzügyi szankciókkal sújtó „szabálysértési eljárások” elindítását jóváhagyó döntésének lehetséges hosszútávú következményein töprengek. A kérdés olyasmi, ami jóval mélyebbre nyúlik annál, hogy az EU egy vagy több kormánya elutasítja a társadalmi terhek viselését, amelyek a menekültek eleddig példátlan beáramlásából származnak – ennek kezdőpontjában pedig a német kancellár áll, aki gyakorlatilag megindította az emberáradatot 2015 tavaszán.
Néhány hónapon belül talán mindannyian úgy tekintünk vissza erre az EU-döntésre, mint egy igen fontos és pozitív katalizátorra, ami kikényszeríti a Frankenstein szörnyetegévé változó Európai Unió felbomlását. Egyelőre, bármi legyen is a végeredmény, hasznos megérteni a jelenünket formáló események mélyebb hátterét.
Személy szerint különösen elégedett vagyok, hogy munkám megjelenik magyar nyelven is ebben az, Európa és a nemzetállam jövőjét tekintve is kritikus időszakban.
A fejezetek körültekintő átolvasása megvilágítja a javarészt nem kinyilatkoztatott hatalmi mátrixot, amely az 1919-es versailles-i tanácskozásokból alakult ki, mikor Nagy-Britannia, és felkapaszkodott háborús szövetségese, az Amerikai Egyesült Államok nekiláttak megformálni az I. világháború utáni világ architektúráját, ami még napjainkban is tart.
Az itt következő oldalakon az alapos olvasó a fölöttünk – gyakran az „emberi jogok”, a valóságban a fentről lefelé gyakorolt kontroll új zsarnokságának nevében – szőtt manipuláció sokkal jobb térképét találhatja meg.

Az, hogy Magyarország és kormánya jelenleg elvi szinten utasítja el, hogy térdet hajtson a NATO által uralt média súlyos, kritikus támadásai és a megboldogult amerikai geopolitikai stratéga, Brzezinski által Amerika „vazallusállamainak” nevezett országokból, így többek közt Németországból érkező óriási nyomás előtt, utólag akár az a sorsdöntő tett lehet, amely lökéshullámokat indít el az EU támogatóinak erőteljesebb zsarnokságával szemben.
Eszembe jut róla gyerekkorom egyik kedvenc meséje, H.C. Andersen tollából – A császár új ruhája. Önök Magyarországon legalább szerencsések, hogy választott vezetőik rendelkeznek azzal az erkölcsi bátorsággal és ritka őszinteséggel, hogy felálljanak a tömegben, és elkiáltsák magukat, ujjal a brüsszeli „császárra” mutogatva, kijelentve: „nézzétek, nézzétek! A császáron nincs is ruha!” Németországban és az EU egyéb országaiban jelenleg nem ez a helyzet...

(F. William Engdahl, Frankfurt am Main, 2017. Július)
Kapcsolódó VilagHelyzete és Alternatív hírek cikkek:
✔ F. William Engdahl - NGO TITKOS AKTÁK avagy miként szítanak forradalmakat, puccsokat és háborúkat a CIA fedőszervei
✔ Törölte 'A menekültipar' című könyv szerzőjét, Udo Ulfkotte-t a Facebook!
✔ Meghalt Udo Ulfkotte,a hazug médiát és a menekültipart leleplező újságíró! Valószínűleg megölték az összeesküvés feltárása miatt
✔ A "démonizálás" veszélye - avagy miért nem hisz már senki a hazug nyugati főáramú 'hírforrásoknak'

Forrás és a könyv megvásárolható majd itt: Magyar Menedék
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!